Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
Élménybeszámoló: 2009. augusztus 7.

                                               

                                                                             Ezen a bulin is túl vagyunk...
Igen nehézkesen mentek most a dolgok. Sokan vagy dolgoztatok, vagy nyaraltatok, így nem igazán számítottunk az eddig hozott 25-30 főre. Ráadásul Gyuri sem tudott most az előkészületben részt venni, ugyanis a munkahelyéről nem igzán akarták elengedni...akik ott voltatok, biztosan láttátok, hogy 5 után érkezett meg, és később nekem elmondta, hogy bizony bent kellett volna maradnia...Így most a dekorációt a fény-, és még a hangtechnikát is Gyuri és Marcsi nélkül kellett előkészítenünk...
 

    

    


Mialatt Gyuri beállított mindent, addig szépen érkeztek a vendégek. Eljött Bekker Anikó is partnerével, és később Angi is, aki szintén most volt először nálunk, Anikóékkal együtt...nagyon örülünk, hogy eljöttetek!

   

   


Kb. fél 7-kor Gyuri belecsapott a közepébe. Eleinte kissé nehezen indult be a hangulat, de amilyen nehezen olyan gyorsan.

                                                       

       

Mi pedig Andival számoltunk és a végeredmény 22 fő lett. A büfé sajnos zárva volt, így még jól is jött az a kisebb mennyiségű enni-innivaló, amit, hoztunk, és hoztak páran. Reméljük, a következőn már nyitva lesz a büfé, Gyuri utánajár, miért volt zárva...

       

                                                           

 

Mivel (már többször említettük) összefogtunk Anikóval, így az ő partiját Gyuri többször bekonferálta. Időnként én is "szóhoz jutottam", és beraktam pár dalt. Természetesen nem hagytam ki Thomas "Geboren" című feldolgozását, ami épp ezen a napon jelent meg. Gyuri is meglepett minket egy két újdonsággal, de természetesen a szokásos dalokat, mint például a "Juliet" vagy a My bed is too big" sem hagyta ki, ezzel is fokozván a hangulatot.

       

       

        

         

        

  
Andi újra hozta a formáját... Zolival összebeszéltek, improvizáltak. Ugyanis amit ők ketten alakítottak az nem tervezett volt. Helyesebben egy kicsit tervezett...ugyanis Zolinak van egy lemeze amin egy nagyon jó intro található. Ezt Andi elkérte tőle, hogy ezzel kezdeni a fél óráját, de aztán letett róla. De Zoli készült! Hozta a kellékeit: a sapkát és a szemüveget, amibe már láttuk a kis showműsorát..:-)
Végül meggyőzte Andit, tegye be az Intrót ő pedig...hát hogyis mondjam; statisztál hozzá! Hát...fordítva sült el a dolog; elég nagy sikere lett a kis társaság körében; nevettek, tapsoltak. Aztán Andi sorra hozta a különleges zenéket; Egy Thomas - Soldier feldolgozást, Bonnie Tylert, Blue Systemet...és a többit. Tehát Andi megint nagyot alkotott, Zolival együtt!

              

             

 
Bezzeg én....hát nálam a laptop bemondta az unalmast. Természetesen nem lehet klub Thomas - "For You" -  club remixe nélkül...rá is készültem, ahogy szoktam. De valami lehetett a lejátszóval, csak nem akart indulni. Nem értettem a szitut, így kértem Gyurit tegyen be addig míg valamit, mígy utána járok a dolgoknak...nem tudom mi történt, de megoldottam ( még jó hogy több lejátszó van a laptopon )...igaz először a dal kétszer szólt egymás alatt időbeli csúszással, kissé érdekes volt...de csak sikerült a gondot megoldani, így a végén csak meg tudtuk hallgatni! Elnézést kérek ezúton mindenkitől ezért a kis bakiért! Meg volt hajtva a laptop a végére nem bírta...:-)))))


Aztán Gyuri zenélt tovább...


Kaptam egy megtisztelő feladatot Bekker Anikótól; megkért áruljak jegyet az ő partijára. Természetesen igent mondtam. A buli végén ezt be is mondtuk, és már el is kelt egy jegy.
Mindenkitől elköszöntünk, gyorsan összeszedtük a cuccokat, és elindultunk haza mi is.

Köszönjük Mindenkinek aki eljött! Reméljük jól éreztétek magatokat! Külön köszönet; Gyurinak a remek zenékért, Andinak és Zolinak a sok segítségért, és a remek fél órás blokkért, Zolinak a fénytechnikáért, Bekker Anikóéknak és Anginak, hogy eljöttek (reméljük, még találkozunk itt Veletek), és hogy támogatnak....és persze Mindenkinek köszönjük az enni-innivalót!

                        
TALÁLKOZUNK OKTÓBER 16-ÁN!!!!!! :-)))))))))

 

                                                                                                                                        Írta; Pancsi, 2009. augusztus 11.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2025. Február
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.