Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
Thomas Anders - Biográfia



Thomas Anders 1963 március elsején Bernd Weidung néven látta meg a napvilágot a németországi Münstermaifeld-ben. Édesanyja, Helga egy kisboltot és egy kávézót vezetett, édesapja Peter pedig pénzügyi hivatalnok és polgármester volt. Két testvére van, a 6 évvel idsebb Achim, és a 7 évvel fiatalabb Tanja.
A kis Thomas inkább esztétaként tündökölt ifjú korában, a sport nem volt az erőssége. A kicsi Bernd zenei tehetsége már kiskorában megmutatkozott. A zenét sokkal inkább szerette már ekkor is, mint a focit. Első nyilvános fellépése hétéves korában történt, amikor is egy Mikulás napi rendezvényen egy karácsonyi dalt adott elő, mely után kijelentette: "Énekes leszek". Így a szomszédok szemtanúi lehettek egy karrier születésének. Az egész ház zengett, amikor Thomas bekapcsolta a kazettás magnót és "duettet" éneket Barry Manilow-val. Az iskolás évek során is számos tehetségkutató versenyen vett részt. Zongoraórákra járt és a tanulás helyét az életében mindinkább a zene foglalta el.

 

Első gimnáziumából a koblenz-i zeneiskolába ment. ami kiválóan alkalmas volt a zene tudásának megalapozására, ahol végül leérettségizett és a mai napig ebben a városban él. Érettségi után a mainz-i egyetemen tanult tovább, német, újságírás és zene szakon. Ebben az időszakban már számos klubban és diszkóban fellépett.

Az első zenei sikerét a Luxemburg Rádió zenei versenyének köszönheti ahol a közönségnek elnyeri tetszését ugyan de két zsűritagtól egyetlen pontot sem kapott, és úgy tűnt, hogy sosem fog befutni, ugyanez a két ember két nap múlva lemezszerződést kínált neki! Ettől a naptól fogva Thomas Anders-ként lett ismert.

Első kislemeze 1980-ban jelent meg, Judy címmel,melynek Daniel David a producere, akivel még születik néhány közös produkciója, első tévés szereplése pedig 1981-ben történt.

1983-ban a HANSA (mai BMG) meghívására Hamburg-ba utazik, ahol Dieter Bohlen-nel felveszik F.R.David  "Pick Up The Phone" című slágerének német változatát ("Was Macht Das Schon"). Bohlen-nek annyira megtetszik Thomas tehetsége, hogy több dalt is írt számára. A "Wovon Träumst Du Denn" a német slágerlista 16. helyéig jut, s  a kislemez igen szép, 25.000-es eladási példányszámot produkál.
1984 nyarán a kiadó kérésére Thomas angol nyelven jelenteti meg dalait a nemzetközi siker reményében. Így a HEADLINER  fedőnév alatt énekli el a Real Life sikerét, a "Catch Me I'm falling"-ot. A kiadó egy a Wham-hez hasonló kis duót szeretne létrehozni, így kerül a képbe Dieter Bohlen, aki eddig a produceri munkát végezte.

1983-ban Dieter Bohlen egy feldolgozás dalhoz keresett énekest és megkérdezte az akkor már a BMG-vel szerződésben álló Thomas-t, hogy volna-e kedve elénekelni a dalt. A válasz természetesen igen volt. Mikor Diether meghallotta Thomas hangját, teljesen el volt ragadtatva! Ezután producerként több dalt is hangszerelt Thomas Andersnek, majd 1984 őszén úgy döntöttek, hogy a "You're My Heart, You're My Soul" című dalt már közösen adják elő.

Megszületett a kor meghatározó popcsapata, a Modern Talking. A dal 6 hétig vezette a német slágerlistákat! Ezután szinte valamennyi daluk a listák csúcsait ostromolta és megkezdődött a Modern Talking aranykora. Rövid idő alatt a Modern Talking Németország legsikeresebb együttesévé válik, s ezzel egy új, táncolható stílust teremtenek.
1987 őszén a sikersztori véget ért. Thomas Anders akkori felesége Nora és Dieter Bohlen közti számos ellentét a csapat felbomlásához vezetett.

Thomas Anders ezután feladni készült a zenei karrierjét, sok időt töltött Los Angeles-ben. Ám egy idő után rájött, hogy a zene a szenvedélye, és ekkor úgy döntött, szólókarrierbe kezd. A feloszlást követően Thomas Californiába költözik és olyan világhírű producerekkel veszi fel a kapcsolatot, mint Jim Steinman (Bonnie Tyler), Bolland & Bolland (Falco), Tony Swain (Spandau Ballett), Bjorn Ulvaeus és Benny Andersson (Abba), George Martin (The Beatles). Csak a szólókarrierjére koncentrál. Ebben az időszakban ír egy dalt Engelbert Humperdink-nek is ("I Can Never Let You Go"). Világkörüli turnéra indul "The Thomas Anders Show" címmel, ahol a háttérben a MAN-X segíti.
A következő két évben számos országban lép színpadra, tízezrek előtt koncertezik például Budapesten, Hong Kong-ban, Moszkvában. A show keretein belül felhangzik számos olyan világsláger, amik hivatalosan soha nem jelentek meg, de Thomas nagy kedvencei közé tartoznak. Többek között Barry Manilow - dalok ("One Voice", "Could It Be Magic"), vagy a "Tell Me" című dal, amit saját maga írt, s a koncerteken Nora-val adta elő.

1989-ben Elton John producerével, Gus Dudgeon-nal együttműködve jelentette meg Different című lemezét, melyről a "Love Of My Own" című kislemez szólókarrierjének legnagyobb sikere volt.Ez az album igazodik Thomas image váltásához is (hosszú, fekete lófarokba kötött haj, borosta, szakadt farmer), s bizonyítja, ki tud lépni a skatulyából, másfajta zenét csinálni. A lemez címe is erre enged egyébként következtetni, „Different”, vagyis „Különböző”. Első klipje a "Love Of My Own" című dalból készül, ami a német lista 24. helyére kerül.
1991-ben Londonban készítette el "Whisper" c. lemezét,amit Paul Muggleton és Mike Paxman producerekkel készít el.A korongról érdemes megemlíteni a "The Sweet Hello, The Sad Goodbye" című csodálatos dalt. Az albumról kiadott másik sláger, a "Can't Give You Anthing (But My Love) nagyobb sikernek számított, mely még spanyol nyelven is megjelent.

1992-ben, Los Angeles-ben rögzítette a "Down On Sunset"-et,ezt Anders már a POLYDOR (mai UNIVERSAL) gondozásában veszi  fel. A lemez szintén nemzetközileg elismert producerekkel készül, Christian Walden (Amanda Lear) és Ralf Stemmann (Ricky Martin) keze érződik a lemezen. A korongra felkerül egy duett is Glenn Medeiros-szal, a "Standing Alone".
1993-ban új vizekre evez, kipróbálja magát a filmezés világában, a "Stockholm Marathon” című filmben egy popsztárt alakít, akit meg akarnak gyilkolni. A film betétdalát is ő énekli egyébként, "Marathon Of Life" címmel.

1993-ban a következő album elkészítéséhez egy igazi bombasiker dalt kap a managerétől, méghozzá a ’70-es években világsikerré vált „When Will I See You Again” című szerzeményt, amit a The Three Degrees vitt sikerre. Ez a dalocska lesz az album címe is, s a produkcióhoz csatlakoznak az eredeti előadók is, s méltón ünneplik együtt a dal 20. évfordulóját. Mindazonáltal ez a közös project a lánycsapatnak is nagy előrelépést jelent, hisz esélyt kapnak az újrakezdéshez, ezt pedig méltón bizonyítják „Out The Past Into The Future” című lemezükkel.
 1994-ben spanyol nyelvű albumot készített, egy igazán különleges albumot, melynek a címe  "Barcos de Cristal" címmel,amely album eddigi legnagyobb slágereit tartalmazza spanyol nyelven, s ehhez mérten a spanyol, az amerikai és a latin-amerikai piacon hódít. Argentínában például első helyen landol. Sőt, egy argentín TV-sorozat főcímdalát is ő komponálja, latin-Amerikában  pedig Marta Sánchez-zel turnézik.

1995-ben a "Souled" című lemez követett, amit az Egyesült Államokban Peter Wolf producerrel készített. ezen a korongon énekelt duettet a Pointer Sisters-szel. (Feel for the physical). Ezután világkörüli turnéra indult, érintve többek között a Dél-Afrikai Köztársaságot, Hong-Kongot, Taiwant, Chile-t, Oroszországot. Producerként több külföldi produkcióban is részt vett, írt főcímdalt egy argentín sorozatnak, dalszerzője volt a mexikói Maria Sanchez-nek.
A korai kilencvenes években Anders belép a dance klubbok világába, ő az első popsztár, aki elkezdi DJ-vel remixeltetni a dalait. 1996-ban Thomas és néhány zenész összeül Los Angelesben, és a zenei jövőjéről beszélgetnek. Anders arra kíváncsi, kell–e változtatni a zenei stílusán. Arra a következtetésre jutnak, hogy Thomas jobban tenné, ha megpróbálna néhány új dallamot. Phantomas néven jelentkezik egy új dance projektel, Ramon Zenker (Fragma), Andreas Schneider (Kosmonova) és Olaf Dieckman (Aquagen) producerek irányítása alatt. A Madness világslágerét, az „Our House”-t dolgozzák át, majd a „No Doubt About It” dallal jelentkeznek.
Thomas-t rendkívül lefoglalja a szólókarrierje, s hiányzik is neki Németország, a szeretett Koblenz-e. Nora azonban élvezi az amerikai életet, és ő is saját karrierjére koncentrál, egyre kevesebbet találkoznak. Már nem is nagyon ragaszkodik a férfihoz, hisz a siker is alábbhagyott, kevesebb a felhajtás körülötte. Lassan kezd kihűlni a szerelem.


Talán kevesen tudják, hogy 1993-ban részt vett a Stockholm Maraton című svéd filmben, melynek főcímzenéjét szerezte. 1996-ban kipróbálta a rádiózás világát is,sikeresen debütál a Radio Regenbogen rádióállomáson moderátorként, ahol a „Loveline” műsort vezeti, mellyel a Modern Talking 1998-as visszatérése miatt kellett felhagynia, idő hiányában. Ez az esztendő másról is nevezetes Thomas Anders életében. Ekkor találkozik ugyanis egy „égi tüneménnyel”, Claudia Hess-el, aki rögtön megtetszik neki. Mindent megtesz azért, hogy meghódítsa szíve hölgyét, s némi kéretés után ez sikerül is neki.
1997-ben újabb, a Phantomas-produkcióhoz hasonló együttessel jelentkezik, ahol Axel Breitung segíti munkáját. A Chain Reaction egyetlen kiadott maxija az „Every Word You Said”
A „Stockholm Marathon” című film után ismét szerepet kap egy német kisfilmben, ez kevesek számára ismert. A „Phantomschmerz” (Fantomfájdalom) című film főcímdalát is ő énekli.
Thomas rendkívül sokoldalú művész, s ezt be is bizonyítja egy 1997-es koncert keretein belül, ahol jazz- dalokat énekel, s ez a nagyszerű album elsősorban a Fan Club tagok számára  elérhető, hiszen limitált példányszámban jelenik meg, ezen duettet énekel Lilly Thornton-nal.

1998-ban, miután rendezik korábbi félreértésüket  Bohlen-nel, ismét együtt állnak színpadra.  Modern Talking ismét él, s ezzel a pop-történelem legnagyobb visszatérésének lehetünk szem és fültanúi a mai napig. Visszatérő albumuk, a „Back For Good” Németországban 20 hétig vezeti a slágerlistát, több mint 50 országban jelentetik meg. Ezek közül majdnem mindegyikben az eladások alapján platina lemezt kap, sőt nagyon sok országban a dupla platina minősítést is eléri.

Az együttes teljesen lefoglalja Thomas idejét, így szólófellépései csak jótékonysági és a Fan Club koncerteken mutatkoznak meg. Újévkor egy jótékonysági koncertet ad Koblenz egyik templomában egy gyerekkórussal és szimfonikus zenekarral kiegészülve. Itt ismert amerikai és európai karácsonyi énekek hangoznak fel előadásában, és az évek folyamán szinte hagyománnyá növi ki magát, minden évben találkozhatunk vele hasonló koncerteken.


 Vajon sikeres lesz-e a visszatérés? Nagy volt a rizikó. De ők kockáztattak, és nyertek! 1998-ban a Back For Good című albumból naponta több, mint 50 000 db-ot vásároltak a lelkes rajongók, a lemezből 9 hét alatt egymillió példány talált gazdára! Világszerte régi és új rajongók koncertek százain ünnepelték a duó látványos visszatérését.
Barátaival megalakítja a KA.G.B. lemeztársaságot, ahol a fiatal és tehetséges énekeseket igyekeznek támogatni. Legsikeresebb produkciójuk a No Angels lány együttes, akik bizony konkurenciának is számítanak a Talking-nak a slágerlistákon.

1999-ben végre sikerül elválnia Nora-tól, s gyakorlatilag már semmi sem állhat Claudia és Thomas boldogságának útjában.

2000-ben ismét egy filmben láthatjuk viszont, ami egy koblenzi filmes első munkája. A „Mühle - Dame - Mord-ban egy rosszfiút alakít. Partnere az ismert német színész, Claus Theo Gartner.

Júliusban végre sort kerítenek Claudiá-val az esküvőre is, amit egy Koblenz közeli településen tartanak, és Thomas éjfélkor szerenádot ad feleségének. Elénekli Barry Manilow örökzöldjét, az „I Can’t Smile Without You”-t. Két évvel később megszületik közös gyermekük, Alexander Mick Anders, és ha teheti, Thomas ma is legtöbb idejét vele, illetve Claudiá-val tölti.

A Modern Talking továbbra is jelen van, és ebben az időszakban ismét hat lemezt jelentetnek meg, illetve 13. albumuk egy válogatás lemez legnagyobb slágereikkel. Ennek az anyaga DVD formátumban is megjelenik, ami az összes videoklipet tartalmazza.
2003-ban Thomas az USA–ban két koncertet is ad, ahol a Modern Talking legismertebb dalait prezentálta a rajongóknak.

2003. Június 7.-én aztán ismét bekövetkezik a „vég”... Dieter egy koncerten jelenti be, hogy Thomas-szal abbahagyják. Ez valamilyen szinten Anders-nek is meglepetés, hiszen bár készültek a visszavonulásra, nem így és nem ebben a formában.
Az ellentétek azonban hamarosan újra kiéleződtek Thomas és Dieter között, és a csapat immár végérvényesen felbomlott.
Thomas Anders azonban nem olyan alkat, aki könnyen feladja. 2004-ben megjelentette a This Time című szólóalbumát, mely egy optimista és boldog ember érzéseit tolmácsolja a rajongók felé.A Modern Talking 2. feloszlását követően ismét szólóban próbálkozik és a  „This Time” című albuma meghozza számára az elismerést egész szólókarrierje történetében. Az első kiadott dal a lemezről, az „Independent Girl” Németországban a 17. helyen landol, Oroszországban azonban ennél is jobban szerepel, a 6. pozícióig jut. Thomas olyan nemzetközi csapattal dolgozik, akik korábban Britney Spears munkáját segítették.

A fantasztikus jégtánc-show, a „Holiday On Ice” betétdalát Thomas írja „Just Dream” címmel, és ezt többször elő is adja egy–egy ilyen show alkalmával. A dal igaz az albumon nem szerepel, csak kislemez formájában jelenik meg, és nem is könyvelhet el magának nagy sikert a slágerlistákon, csupán a német lista 64. helyéig jut.

2005 és 2006-ban ismét koncertezik az USA-ban, többek között New York-ban és Chicago-ban lép fel.

2006-ban megvalósítja régi álmát, élő zenekar kíséretével felveszi legújabb, eddig legszemélyesebb albumát, a „Song Forever”-t. A lemez koncepciója, hogy régi, ’80-as években slágerré vált, általa is nagyra tartott dalokat dolgoz át jazz és swing műfajban.  Így hallhatjuk például a Eurythmics slágerét, a „Sweet Dreams”-t,  Rick Astley dalát, a „Cry For Help”-et, és természetesen a Modern Talking "You're My Heart, You're My Soul" slágerét is új köntösben. A „Songs That Live Forever” dalával megpróbál kijutni az Eurovíziós dalfesztiválra, de ez végül nem sikerül.

A 2006-os futball világbajnokságra több német sztárral közösen elkészíti a „Won’t Forget These Days '06” című dalt.

Ugyanezen év áprilisában megjelenik DVD-je is, ahol eddigi klipjei kapnak helyet (kivéve a „Soldier” és a „Cant’t Give You Anything”), illetve élő fellépések az új dalokkal.

Közben számos tv műsorban fellép, saját műsorát vezeti a 'Kabel 1' csatornán, és dolgozik új lemezén, ami 2008 tavaszára várható.

 

 

Emellett pedig szerető férj és családapa. És nem utolsó sorban egy boldog és elégedett ember.



 
Napjainkban Thomas Anders egy pub tulajdonosa Koblenz-ben (Faustus), boldog családapaként él feleségével és kislányával.

Thomasról...
Csillagjegy:    Halak
Magasság:    172 cm
Hajszín:    sötétbarna
Szemszín:    sötétbarna
Hobbi:    főzés, golf („Gyenge játékos vagyok”)
Kedven étel:    Olasz és Ázsiai konyha (saláták és párolt hal citrom szószban)
Kedvenc ital:    ásványvíz, pezsgő, száraz fehér bor
Kedven zenészek:    Celine Dion, Barbara Streisand, Elton John
(örökzöld slágerek, dallamos pop zene)
Kedvenc CD:    néhány, de minden idők kedvencei, Barry Manilow - Mandy
Kedvenc könyv:    The Colour Purple
Kedvenc hely:    Koblenz, Los Angeles, Ibiza
Kedvenc szinész:    Meryl Steep, Jack Nicholson
Kedven film:    Hullámok hercege (The Prince of Tides)
Távol Afrikától (Out of Africa)
Kedven autó:    nem számít, a lényeg, hogy Cabrio legyen (Mercedes és Jaguar)
Kedvenc kisállat:    Quichi (Máltai selyemszőrű kutya)
Mottó:    "Nem az a béna, aki elesik, hanem aki nem tud utána újra felkelni"
Vallás:    Katolikus. („Hiszek Istenben, de vannak problémáim a katolikus egyházzal”)
Otthon:    Mindig mezítláb sétálok otthon

  

                        
   

 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre