Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
Élménybeszámoló: 2009. december 30.

                                                 

 

                                                                       Sziasztok!

Ezen a bulin is túl vagyunk. Mint mindig, most is írnék róla pár sort, és hogy azok is láthassák, akik nem voltak, hogy milyen is volt  a hangulat, természetesen most is képekkel illusztrálom.

A szokásos időben, fél 4-kor találkoztam Andival a PECSA előtt. Bementünk és elkezdtük a dekorációt feltenni. Mivel már jó párszor megtettük ezt így hamar meg is voltunk. Mire Gyuri és Zoli megérkezett addigra szinte minden megvolt. Gyuri beállította a hangtechnikát, Zoli a fényeket, majd neki mennie kellett sajnos, várta a munkahelye....

5-kor betoppant az első vendég; egy új tag, István, aki Salgótarján mellől jött el hozzánk! Majd később Bekker Anikó is egy kisebb csapattal, akik szintén újak voltak.  Majd szintén két új hölgy érkezett, Carla, és Ildikó, majd még egy titokzatos fiatalember, akit üdvözöltem, de nem árulta el ki, és honnan jött, így róla csak ennyit tudok. Még egy új emberke is jött, ő Cherilady ismerőse volt. Minden új tagnak nagyon örültünk! Bekker Anikó és kis csapata pedig ellátott minket jó sok inni és harapni valóval! Nagyon köszönjük Nektek a sok finomságot! Nagyon remélem, Gyuri és Andi nevében is, hogy nagyon jól éreztétek magatokat nálunk, és még találkozunk Veletek, Kedves Új Tagok!

                              

6 körül Gyuri ismét belecsapott  a közepébe! El kell mondanom, hogy Gyuri nem tökéletes egészségi állapotban csinálta végig a bulit! De ezt nem lehetett egyáltalán érezni!

                

Jöttek a szokásos dalok is amik nélkül nincs buli nálunk! A "Juliet", a "Gasoline", és természetesen a "My bed is too big"...az utóbbira beavatták a lányok Istvánt Salgótarjánból, aki hősiesen tűrte a dolgot!

               

                

A buli hangulata egyre jobb és jobb lett. Jómagam újra csak pár számot adtam le; és akik ismernek azok tudják, hogy az én specialitásom Thomas. Ezen a bulin is tőlem csak ezt lehetett hallani, Természetesen a szokásos "For You - Remix" nem maradhatott ki, de Thomas 2 új dalát is hallhattátok, így volt premier ezen a bulin is. A Machine Girl-t most Cheriladynek adtam le eljegyzése alkalmából. Ő is kapott egy képeslapot, amit miután aláírt mindenki aki akarta, megkapta a klub nevében. Gratulálunk Cherilady! Sok-sok boldogságot!

                

                

                                                                

Andi újra hozott magával egy fél órát, amiben most is különlegességeket lehetett hallani. Modern Talking vs Cool Cut, Modern Talking vs. Chris Cornel vs. Lady Gaga és még pár érdekességet. A hangulatot csak fokozta. Köszönjük Andikám, jó voltál, most is!

            

            

Összességében nagyon jó volt a hangulat a csekély 23 fős létszám ellenére. Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek, és együtt búcsúztathattuk el az óévet!

           

          

A zenét és fergetegeshangulatot köszönjük Gyurinak, aki betegen is remek partyt varázsolt, Zolinak a fénytechnikát, aki most sajnos nem lehetett velünk, Andinak pedig a vagyány blokkot! És természetesen Nektek, hogy eljöttetek!

                     Találkozzunk a következő partyn 2010. március 26.-án!

                                                        B.U.É.K.!!!!!!

 

                                                                                                                                                                Írta; Pancsi, 2010. január 3.

     

 

5 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2010.01.14. 11:06
kaamarko

Cseppet sem, igazán megtisztelő.

Cheri volt olyan kedves és "exkluzív" is elküldte őket.

Sajnos, a Gportal nem enged sok teret gondolom..., mármint a fejlesztésre, de szerintem épp ebből az okból kifolyólag már a mostani profil is jó és kellemes, kellőképp tartalmas.

Bizony, nem olyan könnyű ügy ez, mint amilyennek látszik..., magam is webszerkesztek időnként.

---

Hajrá!


2010.01.09 09:59
kaamarko

„Szintén köszönöm a lehetőséget!

Igyekszem legközelebb is részt venni. Cheri-nek külön köszönet a meghívásért!

A honlap amúgy remek, örülök, hogy rátaláltam, igazán informatív. Már pontosan tudom, hol voltam.

(És még pár képen is rajta vagyok. Nahát.)

Üdv,

"... a titokzatos fiatalember"-től


2010.01.05 07:39
80pancsi

„Szia Cheri!

Örülünk, hogy jól érezted magad köszönjük, hogy eljöttél! Még egyszer; sok boldogságot!

Millió puszi


2010.01.04 15:25
CheriLady

„Köszi Pancsi és Mindenki!!!!

Király volt a Buli!

Márciusban találkozunk! Igyekszem vinni a Vőlegényemet is!

Csóóóók

Cheri ”

2010.01.09. 10:04
kaamarko

"... a másik titokzatos fiatalember"-től


2010.01.09 09:59
kaamarko

„Szintén köszönöm a lehetőséget!

Igyekszem legközelebb is részt venni. Cheri-nek külön köszönet a meghívásért!

A honlap amúgy remek, örülök, hogy rátaláltam, igazán informatív. Már pontosan tudom, hol voltam.

(És még pár képen is rajta vagyok. Nahát.)

Üdv,

"... a titokzatos fiatalember"-től


2010.01.05 07:39
80pancsi

„Szia Cheri!

Örülünk, hogy jól érezted magad köszönjük, hogy eljöttél! Még egyszer; sok boldogságot!

Millió puszi


2010.01.04 15:25
CheriLady

„Köszi Pancsi és Mindenki!!!!

Király volt a Buli!

Márciusban találkozunk! Igyekszem vinni a Vőlegényemet is!

Csóóóók

Cheri ”


Válasz:

Szia Kaamarko!

Akkor te voltál az... ...a titokra fény derült!

Nagyon örülünk, hogy jól érezted magad és tetszik az oldal is. Bár az oldalon van pár hiányosság, tisztában vagyok vele, de ahogy időm engedi úgy pótolom.

Remélem nem baj, hogy felkerültél pár képre...

Üdv: Pancsi

2010.01.09. 09:59
kaamarko

Szintén köszönöm a lehetőséget!

Igyekszem legközelebb is részt venni. Cheri-nek külön köszönet a meghívásért!

A honlap amúgy remek, örülök, hogy rátaláltam, igazán informatív. Már pontosan tudom, hol voltam.

(És még pár képen is rajta vagyok. Nahát.)

Üdv,

"... a titokzatos fiatalember"-től


2010.01.05 07:39
80pancsi

„Szia Cheri!

Örülünk, hogy jól érezted magad köszönjük, hogy eljöttél! Még egyszer; sok boldogságot!

Millió puszi


2010.01.04 15:25
CheriLady

„Köszi Pancsi és Mindenki!!!!

Király volt a Buli!

Márciusban találkozunk! Igyekszem vinni a Vőlegényemet is!

Csóóóók

Cheri ”

2010.01.05. 07:39
80pancsi

Szia Cheri!

Örülünk, hogy jól érezted magad köszönjük, hogy eljöttél! Még egyszer; sok boldogságot!

Millió puszi


2010.01.04 15:25
CheriLady

„Köszi Pancsi és Mindenki!!!!

Király volt a Buli!

Márciusban találkozunk! Igyekszem vinni a Vőlegényemet is!

Csóóóók

Cheri ”

2010.01.04. 15:25
CheriLady

Köszi Pancsi és Mindenki!!!!

Király volt a Buli!

Márciusban találkozunk! Igyekszem vinni a Vőlegényemet is!

Csóóóók

Cheri

 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre