Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
Élménybeszámoló: 2010. október 22.

Sziasztok!

Elérkeztünk egy újabb party dátumához. Ez most nekünk egy kicsit különlegesebb klubtalálkozót jelentett, hiszen a novemberi Thomas koncert előtt egyfajta bemelegítés volt. Reménykedtünk abban, hogy egy páran az új jelentkezőkből is látogatást tesznek nálunk, hogy megismerhessük egymást.

A bulin aki Anikótól rendelt jegyet az átvehette illetve a buszra is lehetett jelentkezni.

A fénytechnikusunk Zotya is egyre komolyabb odaadással csinálja a fényeffekteket, mindig hoz valami újat. Ahogy Gyuri mondta: lassan fizetést kell neki adjunk, annyira nagy odafigyeléssel és odaadással gondoskodik arról, hogy jól érezzük magunkat! Zolikám: NAGYON NAGYON KÖSZÖNJÜK NEKED!!!!!

    

A szokásos létszámmal gyűltünk össze, úgy 30-an voltunk. Jött olyan is akit már nagyon nagyon nagyon rég láttunk, akiről már szinte le is mondtunk! Remélem az illető magára ismer! Remélem még fogunk Téged a klubban látni!

Tiszteletét tette nálunk újra Kiss Gyuri és Spankovics Peti a Fehérvár Rádió képviseletében, de olyan kevés időt töltöttek nálunk, hogy kép most róluk nem készült.

Jómagam, egy Thomas blokkal készültem a koncertre való tekintettel; egy 4 dalos "időutazással" majd Andikám táncoltatta meg a kis társaságot! Majd visszakapta Gyuri a terepet...és belecsapott a lecsóba! A szokásos jól megszokott dalok nem maradhattak ki a repertoárból: Gasoline, Juliet, Lucifer, My bed is too big...amire természetesen újra elszabadult a pokol!!!!

            

               Cherilady Lucifer                                           Gyuri Lucifer 

                       

               Na ki a  főnök?                                               Forr a hangulat...

                        

                                                                                        Hoppá....                                                                          

                        

        Ajajaj...                                                                            Gyuri zongorázik..... vagy legalábis úgy csinál, mintha...

                        

             Gasoline....                                                         My bed is too big.....

...szintén....

Nagyon köszönjük Nektek Anikó nevében is a sok sok biztatást amit a koncertre induló busszal kapcsolatban kapunk!

A két Anikó ha összefog....

Én pedig ezúton szeretném megköszönni Anikónak azt a rengeteg energiát és munkát amit ebbe a buszprojektbe belefektetett, Zolinak a csodálatos fénytechnikát, Andikámnak az ötleteket, zenei blokkját, na és persze Gyurinak a fantasztikus hangulatot....és persze Nektek, hogy klubról klubra támogattok minket azzal, hogy eljöttök, és velünk együtt buliztok!

A Csipet Csapat

TALÁLKOZUNK NOVEMBER 20.-ÁN THOMAS ANDERS KONCERTJÉN, ILLETVE A KÖVETKEZŐ KLUBPARTIN; 2010. DECEMBER 12.-ÉN!!!!!!!

 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.