Modern Talking Fanclub
Modern Talking Fanclub
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KMD

 
2011. március 26. - 22. éves a klub!

 

Túl vagyunk a klub 22. születésnapján, és ez alkalomból egy igen jó bulit tudhatunk magunkénak. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy igen jól sikerült.


A szokásos időben találkoztam Andival, hogy minden a megszokott állapotan kerüljön, mire jöttök. Közben Gyuri is megérkezett Marcsival, és Zoli is a fényekkel. 5 órára már készen álltunk a bulira. Kb. fél 6-kor már igen szép mennyiségban gyűltünk össze; jöttek új tagok: Ildi, Edit, Tamás, Évi, és még páran. Nagyon nagy örömmel töltött el bennünket, mikor megláttunk jó pár  régi tagot a Roxette klubból, hisz '96-ban, mikor felfedeztem a  a klubbot Thomaskával, aki szintén eljött, akkor a Roxette klubbal voltunk együtt. Szóval Kedves Roxette-s régi tagjaink! Nagyon nagyon örültünk Nektek, na meg az utánpótlásnak is, akiket hoztatok magatokkal, és nagyon reméljük, hogy jól éreztétek magatokat, és esetleg a következő bulikra is el -el jöttök.

                                             


6 óra környékén belecsaptunka  húrokba. A szokásos menetben történt minden; bemelegítés, és a buli közepétől iszonyatosan jó hangulat, ami a végéig megmaradt, bár  páran a vége előtt elmentetek, pedig szombat este volt. A szokásos dalok mellett, Andi is megtáncoltatott minket, és jómagam pedig a Fehérvár Rádió által készített Modern Talking mixet adtam le, bár volt egy kis technikai malőröm, de csak sikerült leadnom.

                                                 

 

                                               

 

Volt játék is. Természetesen megszólaltak a szokásos, már-már elvárt dalok is, de a hangulat annyira felfokozott volt, hogy Gyuri becsempészett egy kis görög virtust is  a buli vége felé a zenei repertoárba, és egy közös tánc keretében ezt a társaság  értékelte is.

 

                                    

 

                                             

 

                                             

 


 Nem számoltuk pontosan, de 40 fő fölött volt a létszám, aminek nagyon nagyon örültünk.Nagyon renéljük, hogy ezentúl a következő partykon is leszünk ennyien. Mi bízunk benne. Minket nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ennyien lettünk. A korosztály is igen vegyes volt, hisz az egészen fiatal 17 éves korosztálytól egészen az 50-es korosztályig együtt buliztunk.

 


Nagyon köszönjük Mindenkinek aki eljött, és velünk ünnepelte együtt a klub 22. születésnapját!
A következő időpontot még a nyár elé, nyár elejére tervezzük, hogy a nyári szünet könyebben teljen. Figyeljétek az oldalt, az IWIW-et, és a Facebook-ot, hogy ideőben értesüljetek a következő buli időpontjáról!


 
Számláló
Indulás: 2009-03-15
 
Társoldalak
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Kutyanévnaptár
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre